A táncos fotók mindig jók, mert akaratlanul is van bennük dinamika amit Geraldine Lamanna egy kis púderrel, porral próbál még jobban fokozni és fotózni. Szinte hallom a mozis hangeffekteket a képek láttán.

Egyenként rettentő kicsik vagyunk bolygónk méretéhez képest, együtt pedig már túl nagyok, uraljuk, használjuk őt és megfeledkezünk a méret és erőbeli különbségekről. Gustav Willeit fotósorozatában erre emlékeztet minket.

Jaroslaw Komuda mindennapi környezetünket vizsgálja fotósorozatában, aminek címe méltán „Unalmas”. Olyan helyeket keres, amik mellett szó és különösebb gondolat nélkül elhaladunk, esetenként anélkül, hogy tudnánk róla egyáltalán. Feleslegesen unalmasan zseniális!

Mindenki más alakot lát a felhőkben, van akinek arcok, állatok alakja vagy éppen semmi nem ugrik be róluk. Christopher Jonassen a felhők képét az őket néző személy képével a kiútkeresés metaforájaként használja. Ugyanúgy keresünk odafönt egy ismerős alakot, mint az élet útvesztőjében a rendszert.

A medúzák a vízi életformák talán egyik legfurcsább, legfelfoghatatlanabb típusát alkotják, nem hasonlítanak semmi általunk ismerthez, kicsit átlátszók, kicsit színesek, alaktalanok, egészen elképesztő tulajdonságokkal bírnak. Alexander Semenov egy orosz biológus, aki a legnagyobb ismert fajt, a szakállas medúzákat fotózza előszeretettel. Vigyázat, földöntúli képek következnek!