Reptér = nyüzsgés, rohanás, emberek mindenfelé, viszont az esetek nagy részében építészetileg is érdekes. Na, de az emberektől nem látszanak az építészeti megoldások. Most mi lesz? Nick Frank-nak annyira tetszenek a münchen-i reptér építészeti megoldásai, hogy erőt vett magán és mérhetetlen türelmet gyakorolt egy-egy lőállásban, míg végre talált egy olyan időpillanatot, amikor senki nem volt a képben. Ahol, pedig két napi étlen-szomjan való virrasztás után is esélytelennek bizonyult egy ilyen kép készítése csalt, több képből rakta össze. Nem szép dolog.

A parkour vagy free running nem új sportág, mégis viszonylag gyorsan felkapottá vált, mivel akárhol lehet űzni, különleges felszerelést nem igényel és iszonyatosan látványos tud lenni. Nem kell hozzá semmi, csak két láb, egy bevállalósabb, jó mozgáskoordinációval megáldott személy és egy tetszőleges tereptárgy, akár lépcső, akár fal, vagy bonylolultabb térforma, a lehetőségeknek csak a fantázia szab határt, akármiből lehet parkour pálya és pont ebben rejlik a varázsa. Teljesen hétköznapi, általalunk is nap mint nap közlekedésre használt közterületeknek ad új funkciót, új jelentést és teljesen új látványt, amint azt Ken Hermann fotóin is láthatjuk.

Szoknya alá benézni nem szép dolog, esetleg gyerek esetében megengedhető, de náluk is csak a saját anyukával szemben. Daryl Banks vagy nem hallotta ezt az íratlan szabályt, vagy csak nem hajlandó tudomásul venni, ugyanis legalább egyszer be kellett kukkantania felnőtt fejjel, hogy észre vegye a hasonlóságot az alulról nézett szoknya, ill. lábak és a virágok között, ami annyira mély nyomot hagyott benne, hogy azóta is tudatosan készít ilyen, virágokhoz hasonlatos képeket a megfelelő szoknya, harisnya és lábak megválasztásával.

Kívülről egy jellegtelen gyár/raktárépületnek tűnik, nem figyel föl rá az ember, ha Chicago-ban jár, pedig egy valóságos jégbarlangot rejt az elmúlt 9 évtizedben hűtőházként funkcionáló épület. A rendes és rendszeres karbantartás hiányának „hála” valóságos jégbarlang alakult ki az épület hatalmas belső tereiben, mely a tulajdonosváltást követően igencsak jelentős feladatot adott a beköltözőknek, gyakorlatilag ki kellett olvasztaniuk, ám a rendkívüli látvány annyira lenyűgözte őket, hogy hívtak is egy fotóst - Gary Jensen-t – örökítse meg a felszámolandó képződményt.

A felhők mindig is az álmok, az álomszerűség jelképei voltak, megfoghatatlan, amorf és sejtelmes jellegükből adódóan és persze pont ezen tulajdonságaik miatt nehéz is őket mesterségesen előállítani. Igény pedig - mint ahogy magára az álmodozásra is - akad a szintetizálásukra, így számtalan kísérletről láthattunk már fotókat, de egyik sem az igazi. Marcel Christ úgy találta, hogy különböző sűrűségű és színezetű folyadékokkal lehet a legjobban megközelíteni az utánozni kívánt, így tudományos alapokon nyugvó projektjének keretein belül készíti felhő replikáit.