Nézd meg ezt is: Visszafogott információ, szépen

Nem az, aminek látszik

2013.05.14. - kedd

1

-

Nem sok olyan tárgy vesz körül minket, amire még felkapjuk a fejünket, az internetnek hála a világ minden pontjáról jutunk információhoz és egyre nehezebb meglepni bennünket. Mindenhez, amivel kapcsolatba kerültünk akár csak egyszer is az interakció pillanatában hozzácsapódtak gondolatok és érzelmek, mint például az avokádóhoz, amit egyszer kóstoltam nyersen, nem volt semmi íze, azóta nem is vonz, köszönöm szépen, pedig valószínűleg imádnám a guacamole-t, csak mivel a legfőbb alapanyaga nem hagyott bennem túl mély nyomot, ha választhatok valami mást, inkább így is teszek. Ördögi kör.

Ezek az asszociációk eléggé mélyen gyökereznek bennünk és megváltoztatásukhoz erős inger kell, Chema Madoz pedig pont ilyen ingereket gyárt. Fotóit kizárólag analóg technikával készíti és fő eszköze a meghökkentés amit hétköznapi objektumok a szokásostól gyökeresen eltérő kontextusba helyezésével ér el. Mint a villa árnyékú kanál. 

-

2 3 4 5 6 7 8 9 10 11

-

Tetszett? Van még. Csatlakozz facebook közösségünkhöz itt és nem maradsz le még több hasonlóan érdekes vizuális tartalomról sem, amit csak ott láthatsz!

-

Címkék: kreatív érdekesség

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
süti beállítások módosítása